Az örömlány nemes bosszúja
- - 2004 június 25. - -
Nusi egy kis faluból a jobb megélhetés reményében költözött Budapestre és rövid idõ alatt
egy örömtanyán találta magát. Soha nem látott pénzek
mentek át a kezén de a munkáltatója csak csekély töredékét hagyta meg neki. Néhány hónap
után önállósította magát, másodmagával lakást bérelt és
már saját részre termelte a pénzt. Tibort akkor fedezte fel amikor a kedves-mosolygós fiú már harmadszor
tért vissza hozzá. Az átlagnál jóval többet foglalkozott
vele és nagyokat tudtak beszélgetni. Nusi akkor még nem tudta, hogy vendégeivel nem szabad
különösebb lelki életet élni, különösen nem programokat csinálni.
Éppen ezért nem tudott nemet mondani amikor Tibor Operába majd vacsorázni hívta õt.
Nusi elõször életében járt az Operában és könnybe lábadt a szeme amikor a vacsorán Tibor
megígérte neki, hogy kiveszi õt ebbõl a mocsokból, és
közösen építik a jövõt. Így is lett, Nusi odaköltözött Tiborhoz de az erotikus szolgáltatást
nem akarta abbahagyni, amíg nem találják meg azt a biztos megélhetést nyújtó állást, amit Tibor ígért neki.
Az elhelyezkedési kísérletek kudarca miatt úgy döntöttek, hogy inkább közös vállalkozásba
fognak. Kellett ehhez egy furgon amit Nusi nevére, részletre
vásároltak és egy hárommilliós kölcsön aminek Nusi szüleinek vidéki háza lett a fedezete.
A vállalkozás azonban valahogy nem akart beindulni és
Nusi úgy érezte, hogy nemcsak Tibor, hanem a fiú szülei is abból a pénzbõl élnek, amiért õ gályázik.
Egy idõ után már ez is kevésnek bizonyult ezért Tibor átvette az örömtanya irányítását és
újabb lányok bevonásával nonstop nagyüzemmé fejlesztette.
Nusi örült, hogy befejezheti az alkalmi partnerek fogadását, az utolsó vendég távozását úgy
ünnepelte meg, hogy a Margit-hídról bedobta a Dunába a vendégfogó telefont, Tiborral beült az Európa cukrászdába,
ettek egy krémest, majd pezsgõvel koccintottak arra, hogy soha többé.
A lányok szolgáltattak, Nusi madámként is lelkiismeretesen végezte a dolgát. Dõlt a pénz, ám
ahogy jött el is ment. A vállalkozás egészen addig szárnyalt
amíg egy szép napon a rendõrség fel nem számolta a titkos bordélyházat. Tibort is, Nusit is bevitték
a kapitányságra. Amikor két nap után Nusit kiengedték
a fogdából, hiába ment haza, a kulcsai nem passzoltak a Tiborral közösen fenntartott lakásuk zárjaiba.
Nusi ott állt az ajtó elõtt amíg a barátja és üzlettársa
haza nem érkezett. Tibor közölte vele, hogy õ cseszte el a vállalkozásait, mehet amerre lát.
Nusi elõször szóhoz sem jutott a döbbenettõl, késõbb sírva
kérte Tibort, hogy legalább a holmijait hadd hozza el. Tibor néhány viseltes ruhadarabot kidobált
a lépcsõházba, de másra nem volt hajlandó. Nusi rendõrt
hívott hiszen ez volt az állandó bejelentett lakása. A kiérkezõ egyenruhások láttán Tibor kijelentette,
hogy ez a nõ egy mocskos, szemét kurva akit most jött ki
a sittrõl és õ nem hajlandó egy ilyet beengedni a lakásába.
Nusi a rendõrök segítségével össze tudta szedni a közös lakásból az értékeit és egy fillér nélkül
viszont annál több adóssággal a nyakán kilépett a Tibor féle
kapcsolatból.
Kölcsönkért és kezdte elölrõl. A régi törzsvendégei örömmel fedezték fel, hogy újból hirdet. Az
induláshoz kért pénzeket az elsõ hónap után vissza tudta
fizetni és most egyedül dolgozik a saját bérelt lakásában. Fizeti annak az autónak és kölcsönnek
a részleteit amit õ soha egy pillanatig nem élvezett és még
attól tart, hogy Tibor újból feltûnik, ha egyszer rájön, hogy megint van pénze.
A tanulságot egy életre levontam - mondja Nusi. Soha többet nem engedek közelebb egy vendéget sem.
Nem hiszem, hogy még egyszer kifognék egy
Tiborhoz hasonló gazembert, de ha egy ügyféllel vacsorázni megyek az biztos, hogy elveszítem
ráadásul férfiként sem nyerem meg, mert soha nem fogja bennem a nõt tisztelni.
A Tibor ügybõl nyertesként jöttem ki, mert megmutattam neki,
hogy nemcsak magamat tudom eltartani, hanem mellette
finanszírozom az õ pitiáner ügyeit is és ennél nemesebb bosszút el sem tudok képzelni.
hozzászólás
Szeretne a jólértesültek közé tartozni?
Akkor iratkozzon fel díjmentes hírlevelünkre, hogy idõben megtudjon mindent, amit kell.
|
korábbi híreink:
Mrs. Beckham hápogó mellbimbója
Beintett a prostiügyi fõfeminista
Veszélyes-e a sok internetezés?
Pillangók mélyrepülésben
Virágot Csisztu Zsuzsának!
A szõke nõ most nagyon ráfizetett!
Mennyivel szúrják ki a legszebb pincérnõ szemét?
Ezeréves cicifixet találtak Kínában
Dugi Zsuzsi és a csőrepedés
Szatír a Vérmezõn
Rács mögött a berlini prostik réme
Pillangóbegyûjtés Zuglóban
Telefonkártyás balek kerestetik!
Szexuális felvilágosítás nyolc év házasság után
Használja ki ön is a prostikat!
Szatírokat jelentett fel a bajai kéjhölgy
Gázpisztoly zárta le az alkut
Görög Zita, a kamufotómodell
Trükkös szökés az örömtanyáról
Farka volt a prostinak és vitte a gatyámat is!
EUrotika – kiállítás a Vigadóban
Veszélyes a Peponen tökmagkapszula?
Maffiatámadásnak vélt bosszúkampány
EUrotika - kiállítás a Vigadóban
Vénusnak szép játéka - erotika a magyar irodalomban
|