Norvégiában is kidumálják a vendégek a prostikat
- - 2004 augusztus 10. - -
Magyarországon 1998-ban jelent meg az elsõ olyan internetes fórum, ahol az erotikus szolgáltatások fogyasztói,
az önmagukat makktársaknak nevezõ urak cserélték ki a tapasztalataikat, kihez érdemes menni és kit kell
a lehetõ legnagyobb ívben elkerülni.
Szükség is volt erre az információ-cserére, hiszen a bérlakásokban évek óta egyedül, vagy kettesével
szolgáltató örömlányok piacára berobbant az utcáról elzavart lányok siserehada, ami egy kissé felkavarta az
addig szép csendben mûködõ iparágat.
Kisebb-nagyobb stiklik voltak addig is, ám ekkor váltak mindennapossá az olyan esetek, amikor egy hirdetésben
csábos, dögös, bögyös, vörös fõiskolás lány szerepelt, ám a kéjsóvár urakat a helyszínen egy unott, analfabéta,
rágós tehen fogadta, ráadásul csak bizonyos összegek leszurkolása fejében lehetett elmenekülni, amire kopasz
hegyomlások nyújtották a garanciát.
Vagy a másik gyakori trükk, hogy a hirdetõ hölgynek esze ágában se volt szolgáltatni, csupán a pénzt kérte
el elõre, majd rárontott a fürdõben készülõdõ makktársra, hogy "azonnal tûnj el, hazajött a férjem".
Ilyen esetben senki ment a rendõrségre, mivel akkor olyanok is tudomást szerezhettek a illegális kalandról,
akik elõtt jobb ha titokban maradt minden,
viszont a nyilvánosság segített a prostitúció vadhajtásainak radikális csökkentésében.
A Dagsavisen norvég napilap riportot közölt egy internetes
webszájtról - a pontos címét persze szemérmesen elhallgatva - ami a hazai lányos fórumokhoz hasonlóan közzéteszi
a norvég pillangók hálószobatitkait, és 1-6-ig pontozza a ledér hölgyek teljesítményét.
Arne Randers-Pehrson, az oslói városi önkormányzat és a norvég egészségügyi minisztérium által 1983-ban létrehozott
Pro Sentret prostitúcióügyi hivatal szakértõje szerint ez nem feltétlenül
negatív dolog, mert ugyan elég ízléstelen dolog a szexuális kalandok részleteinek nyilvánosságra hozatala, ugyanakkor ez a honlap segítséget
nyújt ez érintetteknek, mivel onnan bárki megismerheti e sajátos szubkultúra viselkedési normáit és ezek ismeretében jóval kisebb a negatív
élmények, illetve a bûncselekmények áldozatává válásának kockázata.
A hasonló hazai oldalakat néhány év alatt teljesen tönkretette a kufárszellem, illetve az intrika, amirõl hamarosan
részletes beszámoló jelenik meg nálunk.
Remélhetõleg a norvég "kikapcsolódó urak" oldala zavartalanul mûködik majd.
szólj hozzá!
kapcsolódó link:
Tündértár
forrás:
aftenposten.no
korábbi híreink:
A Szentendrei úton tartották fogva a callgirleket
Alkotmányos jogom, hogy kinyaljátok!
Nagyi, te tényleg kurva vagy?
Parkolóban töcskölt a plébános úr
Ki fürdik (be) a Fortuna csajszinál?
Mogyorót és Viagrát az automatákból
Lebukott Mr. Nyúlcipõ
Nehéz a pécsi nõimitátorok élete
Újból látható Görög Zita cicije
Fotógaléria az átverõs kurvák ellen
Bálint Antónia fütyül a szavazóira
Harisnyában várom a nagy õt
Prostik a közúti jelzõtáblákon
Fizetek a szexért, mert családcentrikus vagyok
Olimpiai pánikban az athéni utcalányok
Tûnés innen, hominus computericus!
A potyázós Gyulát most Istvánnak hívják
Jennifer Lopez szexi fehérnemûi
Az örömlány nemes bosszúja
Mrs. Beckham hápogó mellbimbója
Beintett a prostiügyi fõfeminista
Veszélyes-e a sok internetezés?
Pillangók mélyrepülésben
Virágot Csisztu Zsuzsának!
Szeretne a jólértesültek közé tartozni?
Akkor iratkozzon fel díjmentes hírlevelünkre, hogy idõben megtudjon mindent, amit kell.
|
|