Belülről tanulmányozta a kupikat és az örömlányokat a képviselő úr
- - 2004 november 30. - -
A prostitúció évezredes probléma, de mintha csak az utóbbi években akarná majdnem mindenki megoldani.
Nem vezettek eredményre a tiltásra vonatkozó próbálkozások és a szabályozás körüli vitában is rengeteg
egymással homlokegyenest ellenkező álláspont mutatkozik.
(A szoknyavadász.hu régóta "átépítés alatt" lévő
prostitúciós linkoldala igyekszik is ezeket összegyűjteni.)
Az egész ügyben a legszomorúbb talán az, hogy azoknak van igencsak határozott véleménye az iparágról,
a jogi szabályozásról és az esetleges megoldásokról, akiknek nagyjából semmi köze a prostitúcióhoz.
Itthon is olyanok tettek világraszóló javaslatokat, vagy ígérték meg a társadalmi probléma gyökereinek
kezelését, akik talán már láttak az országút mentén ácsorgó miniszoknyásokat, de a legközelebbi kapcsolatuk
a szexuális szolgáltatások világához akkor volt, amikor elolvastak egy leleplező riportot a Nők Lapjában.
Nagyon sok érintett - legális vagy féllegális örömlány, illetve az illegalitásban működő bordélytulajdonos -
fogalmazta meg, hogy de jó is lenne, ha olyanok nyilatkoznának az ügyben és olyanok akarnák szabályozni,
akik tudják, hogy miről beszélnek.
Akadt végre egy úttörő, de sajnos nem nálunk, hanem a szomszédban.
Vasile Duta román szenátor hónapokig látogatta a
kuplerájokat és miközben igénybe vette a lehető legtöbb fizetős szolgáltatást, az élvezkedésen kívül az ipar szabályozásán járt az esze.
Nagyon eredményesen járt és a végső megállapításai - még ha nem is osztjuk mindet - azt mondatják velünk: a képviselő ráérzett a lényegre.
Azt tapasztalta, hogy a fiatalabb lányok felületesek, nem eléggé odaadóak, nagy többségük képtelen feltérképezni a férfivendég igényeit, ezt
csak az érettebb kolleginák tudják.
Duta úr ezért azt javasolja, hogy tiltsák be a prostitúciót a 35 év alatti lányok számára. Hogy ezt az éltes hetérák lobbizása következményeképp
teszi, az egyelőre rejtély, mint ahogy az is, vajon hogyan vélekedik majd a román közvélemény az egyik választott képviselője szokatlan, vagy
inkább páratlan nyíltságáról. Merthogy nyilván nem ő az egyetlen, aki örömlányokhoz jár, de a többiek mélyen hallgatnak róla.
A képviselő a javaslatát többfelől is megindokolta, ám az egyik érve hajmeresztő: szerinte ha a lányok 35 év alatt nem kereshetnek
pénzt a testükkel, akkor többen fognak házasságban gyereket szülni és ez az egész országnak fontos.
Mi pedig inkább nem is gondoljuk végig, milyen politikai vihar támadna itthon, ha egy képviselő hasonló tanulmányútról számolna be.
Talán most az összes párt megtalálná az eset tanulságát, szoros összefüggésben a népszavazás kérdéseire adandó igennel vagy nemmel.
forrás: MTI és Index
szólj hozzá!
Szeretne a jólértesültek közé tartozni?
Akkor iratkozzon fel díjmentes hírlevelünkre, hogy idõben megtudjon mindent, amit kell.
|
|